Története és mai élete
Római kori település nyomát találták az Endrédi-major táján. Első írásos említése 1348-ból való. Középkori birtokosai az Endrédy-, Pinnyei- és a Kanizsai család, majd házasság révén 1536-tól a Nádasdyaké és 1681-től az Esterházyak birtoka. Esterházy Pál előbb Széchényi György érseknek, majd 1700-tól a máriacelli bencéseknek adta zálogba, kiktől utóda 1719-ben váltotta vissza. Ettől kezdve az Esterházyak saját kezelésében maradt, mint a süttöri uradalom része. Az úrbérrendezés által fölállított keretek kedvezőtlen megmerevedését az irtásföldek állandó terjeszkedése enyhítette. 1818-ban azonban az uraság visszavette a jobbágyok százéves munkájának gyümölcsét. Az 1820-as években az 1767-ben megállapított telkeket földarabolták, és új családoknak is juttattak jobbágytelkeket. Ezért Endréden a jobbágycsaládok mindegyike külön, saját telkén élt.
A faluház: A lakosság etnikai összetételén két esemény változtatott. Az Esterházyak 1540 körül menekült horvátokat telepítettek le oly nagy számban, hogy az őslakos magyarság beolvadt a horvátságba. Az 1584. évi urbárium háromnegyed részben horvátok által lakottnak mutatja Endrédet. A horvát dűlőnevek használata arra enged következtetni, hogy horvátul – régies megjelöléssel „tótul” – beszéltek. A 16. század végéig nincs német a faluban. A németség betelepedése 1700-1719. évekre – a máriacelli bencések bérletének idejére – valamint az Esterházyak által 1720 körül végrehajtott német telepítés korára esik. A betelepített németség önmagában sem egységes, a birodalom legkülönbözőbb részeiből vándorolt be, nem bizonyult állandónak és kitartónak, hanem ide-oda vándorolt. Bár a földesúr a németségnek kedvezett – alkalmazottai, cselédei németek voltak –, mégis a kisebbségben levő magyarság került többségbe a 18. század közepére.
A két világháború között 10-15 holdas törpebirtokosok lakták a községet. A világgazdasági válság megviselte a gazdákat. 1934-től gyors fellendülés következett be. Búzát, cukorrépát termesztettek, jelentős volt az állattenyésztés is. Iparosa cipész és kőműves szakmákban volt a falunak. A lakosság zöme a mezőgazdaságból élt. A II. világháború során a visszavonuló német egységek felrobbantották az Ikva kőhídját, az oroszok az öntésmajori szeszfőzde feldúlása után a faluban fosztogattak.