1970 május 16-án, éjjel 11 órakor az áradó Szamos elöntötte a falut, ezt követően a teljes lakosságát kiköltöztették és több mint húsz évig tilos volt az építkezés illetve a visszatérés - így a magyar-román határhoz legközelebb eső, szatmári-erdőháti település megszűnt. Mindent benőttek a bokrok, fává növekedtek az akkori cserjék, csak egy-egy betonalap, rozsdásodó vaskerítés, egy-egy roskadozó gémeskút, néhány háza és használaton kívüli középkori temploma emlékeztet arra, hogy itt nem is oly rég mozgalmas élet folyt.
Az egykor itt lakók közül sokan a közelben lévő Csengerben és a szomszédos Csengersimában találtak végleges otthonra, de nagyrészt szétszóródtak az országban.
A lakosság fogyásának mértékére jellemző, hogy míg 1970-ben 747-en laktak itt, 2002-re ez a szám 3-ra csökkent.
A községet 1981-ben Csengersimához csatolták, ma annak külterülete.

A templom

A XIII. században épült román stílusban. Ebből az időből való a mai épület nyugati hajószakasza, ahol a déli oldal lépcsős támpillérei között még láthatóak a keskeny, románkori résablakok, illetve a hajó északi falában a sekrestyeajtó.
A románkori, kis méretű templom szentélyzáródását a XV. században elbontották, a hajótestet meghosszabították és gótikus szentéllyel fejezték be.
Ezen a hajószakaszon három mérműves gótikus ablak látható illetve megfigyelhető a középkori szentély boltozatának bordaindítása is. Az északi falon lévő szentségtartó fülke későgótikus, a reneszánszba hajlik. A szentély egyik ablaka fölött látható kompozíció, egy sajátos, önálló szatmári festőiskolára utal.
A templom a református egyház birtokába kerül a XVII. században, utána többször átépítik. A tornya 1896-ban készül.
A műemlék állaga 1970 óta egyre romlik, ehhez az 1980-as évek végén végzett ásatás is nagyban hozzájárult.
Kifejezetten érdeklődők számára a templom kinyitását a csengersimai lelkésztől lehet kérni.

Forrás: www.geocaching.hu