Éjszaka nagy hó esett, s amikor Pista reggel kitekintett az ablakon, szeme-szája elállt a gyönyörűségtől. Faluvégén laktak, nem látott mást, mint ragyogó fehérséget. Sietve öltözött fel. A nagy bögre tej és a jó karéj kenyér is gyorsabban fogyott, mint máskor. Alig várta, hogy kiszaladhasson a hóba.

Néhány falat volt már csak hátra, amikor édesapa hazaérkezett. Míg Pista aludt, ő megjárta a pusztát, felkereste az intéző úrékat. Egész nap sok dolog várja még, csak egy kicsit ül oda melegedni a búbos mellé.
- Nem is könnyű ebben a fehér világban eligazodni, - meséli. - Betakart minden utat a hó... Ejnye, ez meg mi lehet? Valami keményet tapint a zsebében. Előveszi, hát egy levél. Méghozzá nagyon fontos levél, sürgősen oda kellett volna adni az intéző úrnak. Mi tévő legyen? Nem ér rá még egyszer nekivágni a nagy útnak. De csillogó szemmel, tettre készen elibe áll Pista és lelkesen ajánlkozik, hogy elviszi ő a levelet. Csak a jó édesanyának vannak aggodalmai: - Ekkora hóban! Amikor út sincsen! Eltévedsz! Megesznek a farkasok! - Pistának már könnyebb lesz! - pártolja kisfia kérését az édesapa. - Én a nagy csizmámmal tapostam már egy kis utat oda-vissza, neki csak az én csizmám nyomába kell lépnie.

Így történt, hogy Pista jól felöltözködve útnak eredhetett ezen a ragyogó, téli reggelen. Bizony az utat nem lehetett látni, mindent betemetett a hó. De neki könnyű dolga volt. Mindig az édesapja nyomába lépett. Ment, amerre a nyom vezette, s gyönyörködött a nagy fehérségben.

Még valaki igyekezett ezen a reggelen szapora léptekkel a puszta felé. Az intéző úrék nagyfia érkezett meg a reggeli vonattal karácsonyi vakációra. Későn írt, nem várta senki, hazaindult hát gyalogszerrel, s utolérte a buzgón lépegető kislegényt. -Hogyan lehet az, hogy te nem tévedsz el ebben a hóban, kisöcsém? Pista csillogó szemmel és büszkén felelt:
- Édesapám most jött a pusztáról s én mindig az ő csizmájának nyomába lépek. A fiatal teológus mosolyogva nézett a kipirult arcú gyerekre. Derék fiú vagy. Örülsz, hogy az édesapád nyomában járhatsz? Hát a Király nyomában örömest mennél-e?

S amíg lépkedtek a fehér havon, amerre a nagy csizmák nyoma vezetett, Pista csodálatos dolgokat tudott meg arról, hogyan szólítja el a királyok Királya, az Úr Jézus, az embereket, hogy tanítványai legyenek és a nyomában járjanak...

Amikor átadta a fontos levelet, szép piros almát kapott az intéző nénitől, a fiatal tisztelendő bácsitól pedig egy Újtestamentumot, mert csak az ismeri meg mindig a Király nyomát, aki az Ő beszédét hűségesen olvassa.

Pista úgy érezte, hogy szárnyai nőttek. Nem is ment, de repült hazafelé. Lépkedett a nagy csizmák nyomában és egyre azon örvendezett, hogy ő, Pető Pista, a királyok Királyának nyomában járhat. Micsoda dicsőséges dolog, de nem mindig könnyű.

Régi pajtása, Miska, sehogyse értette meg, hogy aki a Király nyomában jár, az nem tehet minduntalan rossz fát a tűzre. El is csúfolta anyámasszony katonájának, gyászvitéznek. Akkor reggel is így volt, amikor a folyó jegére hívogatta, hogy csúszkáljanak egyet. Pista tudta, hogy a Király nyoma oda nem vezethet, hisz édesanyja szigorúan megtiltotta. Miska csúfolódva futott le a partról a jégre.

Nyulam-bulam! Nyulam-bulam! - De szájára fagyott és rémült sikoltásba szakadt a szó, mert a jég reccsent-roppant és Miskát elnyelte a folyó! - Segítség! Segítség! - kiáltozott Pista.

Felbukkant Miska sápadt, ijedt arca. Most....most odavezet a Király nyoma a jégre...Pista óvatosan rálép, elkapja Miska kezét, húzza... de a súlyos teher alatt tovább hasad a jég... Pista is elmerült a vízben. Maga sem tudja, hogyan kapja el a fűfa ágát, hogyan kapaszkodik ki az eszméletlen Miskával a partra. Látja, hogy emberek futnak feléjük, aztán nem tud semmiről semmit. Láztól piros arccal hánykolódik az ágyon. Nem látja, hogy az édesanyja sírva tördeli ágya mellett a kezét. Sokkal szebbet lát. Megy a fehér havon, mint akkor reggel, s előtte ott megy Valaki. Ruhája, fehér fején korona. Mennek egy sugárzó, szép város felé. De a messzeségből segélykiáltás hangzik:

-Pista! Pista!
Miska hangja. A Király megáll és Pistára mosolyog:

- Menj, hívd ide Miskát is.
Eltűnik az aranyváros....
Miért sírsz édesanyám? Hetek óta az első szó! Elmúlt a veszély. Pista meg fog gyógyulni. Ragyogó arccal betűzgeti már a másik beteg, Miska, irkalapra ákombákom betűkkel írt levelét:

"Bocsáss meg, hogy kicsúfoltalak! Most már én is ott szeretnék menni a Király nyomában. Köszönöm, hogy megmentetted az életemet."