2.

Bizonyára a rómaiak is ámulva néztek körül, amikor megtelepedtek a mai Németország egyik legszebb táján, a Mosel-völgyben, és elültették első szőlőtőkéjüket. A francia Vogézekből eredő Mosel három ország folyója. 545 kilométeren keresztül kanyarog hegyen-völgyön át, hogy szőlősdombokat, mesebeli városokat hagyva maga után végül találkozzon a Rajnával.

Németország negyedik legnagyobb borvidékén jártunk, a Mosel-Saar-Ruwer-en, ebből is a Mosel-völgyében. Mint a legtöbb bortáj, ez a vidék is magával ragadó. A meredek dombok szőlőtőkék sokaságát hordják a hátukon, előttük folydogál a tükör fényű Mosel, a túlparton pedig sorra váltják egymást a mesébe illő falvak, városok.

Kirándulásunk első színhelye a Rajna és a Mosel által közrefogott város, Kastellaun, ahol minden generáció jól érezheti magát: tavasztól őszig egymást követik a fesztiválok, jazz-, és rock koncertek, színházi előadások. Ha nálam lett volna a biciklim, erdőkben kiépített kerékpárúton kerekezhettem volna le a Moselig, vagy kirándulhattam volna a környező hegyekben. De mivel se biciklim, se túrabakancsom nem volt, így hát úti társaimmal együtt célba vettük a helyi múzeumot.

Az épület szobáiban a lakosság által összegyűjtött régi berendezési tárgyakat, játékokat őrzik. A múzeum pincéje egykoron a Kastellaun várát behálózó földalatti folyosók része volt. Elképzeltem, ahogy grófok és grófnék gyertyával a kezükben siettek titkos útjaikra a föld alatt, szinte hallottam, ahogy ruhájuk súrolja a szűk folyosók falait.

A múzeumot elhagyva felsétáltunk a város legmagasabb pontján álló várromig, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a környékre. Útközben kísérőnk felhívta figyelmünket a katolikus templomra, amit 1688-tól 1894-ig a protestáns hívőkkel is megosztottak. A „békét” a két vallási irányzat között egy elválasztó fal tartotta fenn.

Mosel meseszerű völgyéhez hozzá tartoznak a romantikus várak, így hát tovább utaztunk Ehrenburgig. A kapu nyitva állt előttünk, előre jelezvén a barátságos fogadtatást. A csaplárné alighogy észrevett bennünket, már készítette is köszöntő italunkat. Amint iszogattunk, egyszer csak megjelent a vár úrnője korhű öltözékben, és végigvezetett hajlékán.

Hirtelen a lovagok korában találtam magam: elmesélte a vár születését övező legendát, mely szerint egy Trier felé tartó lovag letért az ösvényről, és egy szakadék pereméhez ért. Itt találkozott egy szarvast üldöző vadász csapattal, melynek hölgy tagjába rögtön beleszeretett, és megfogadta, ezen a szikla peremen fog várat építeni szerelmük tiszteletére. Hogy e legenda igaz-e vagy sem, nem tudhatjuk, de az biztos, hogy a várat rómaiak építették 1125-ben.

Egy kiadós várbeli ebéd után folytattuk utunkat a Mosel torkolatánál lévő városba, Metternich XIX. századi osztrák államférfi szülőhelyére, Koblenzbe. A rómaiak által „castrum ad confluentas”-nak („a torkolatnál lévő tábor”) nevezett város kétezer éves múltra tekint vissza. Koblenz ma a vidéki élet kulturális központja, és egyben turisták ezreinek célpontja. Számos csoporttal találkoztunk, de nem csak tőlük zengett a város, hanem az éppen aznap rendezett futball győzelmet ünneplő fiataloktól is.

Koblenzben rengeteg a látnivaló. Elsétáltunk az 1585-ben épült Jezsuita kollégium előtt, melyhez 1694-ben építették a mai Városháza épületét. A város központjában a már nyolc évszázadot megélt Liebfrauenkirche (Miasszonyunk templom) magasodik. A Német Lovagrend XIII. századi épületének maradványai mellett a Karoling korabeli Stiftskirche St. Kastor áll méltóságteljesen. A Mosel és a Rajna találkozásánál, a Német sarokban (Deutsches Eck) I. Vilmos császár néz rendíthetetlenül a Mosel és a Rajna összefolyásának irányába, egy monumentális lovasszobor képében.

A tekintélyes történelmi épületek hangulatára üdítőleg hatnak a tereken álló, néhol mulatságos szobrok. Az egyik ilyen szobor szökőkútként funkcionáló köpő fiú, amely másfél percenként „üzemel”, gyakran a látogatók nagy meglepetésére. Koblenz borvárosként is hirdeti magát, joggal, hiszen a borvidék része. A város környékén kipróbálhatjuk a helyi borászok remekeit, de a vacsora is kiváló alkalmat nyújt az esti borozgatásra.

Utunk következő állomása, Cochem felé tartva igazi borvidéken jártunk. Egymást követték a szőlősdombok, rajtuk katonás sorrendben a szőlőtőkék. Az elképesztően meredek domboldalakon felvonók könnyítik a szőlősgazdák munkáját.

Cochem romantikus lovagvárával és díszes főterével méltón a Mosel-völgy legszebb pontja. Óvárosának büszkesége a XV. századi St. Martinskirche, melyet 1736-ban újítottak fel egy lerombolást követően. Valószínűleg minden turistának eldicsekednek a legrégibb borozó, a Moselhaus Alte Thorschenke épületével.

Több ház falán láttunk árvizet jelölő mércét, hiszen a nagyobb esőzések idején a Mosel is kilép medréből. A város felett magasodik az 1072-ben alapított, és 1877-re újjáépített lovagkori vár. Az épület nagyon látványos, a kilátás pedig csodaszép. Az elmaradhatatlan várbeli üdvözlő ital elfogyasztása után végigvezettek bennünket a grófok, hercegek lakosztályaiban, ahol a berendezés híven őrzi a régmúlt korok hangulatát.

A Cochemi vártól búcsúzva elindultunk, hogy megnézzük a macherni Kolostort. Útközben megálltunk egy pillanatra Európa legmeredekebb szőlőhegyénél, a Bremmer Calmont-nál, mellyel a Mosel-völgye büszkélkedhet. Bizonyára a szőlőgazda is büszke, de munkáját nem könnyíti meg a szinte 90 fokos lejtő.

A macherni Kolostort a cisztercita rend alapította 1238-ban. Akkoriban jelentős szőlőtermesztés folyt itt, manapság inkább az épület adottságait kihasználva rendezvények színtere. A kolostor egykori templomából egy kápolnát és egy barokk termet alakítottak ki, ahol nagyobb rendezvényeket, esküvőket tartanak. Aki útközben megéhezik, betérhet a kolostor éttermébe, ebéd után pedig megnézheti az időszakos kiállításoknak otthont adó múzeumot.

A vacsoraidő Piesportban ért bennünket. Betértünk egy családi ház alagsorában kialakított kis étterembe. Amíg az étlapot és a borlapot nézegettük, az az érzésem támadt, hogy itt a borhoz kell vacsorát választani, nem pedig fordítva. A moseli borok főleg rislingből készülnek, aroma gazdagok és alacsonyabb az alkoholtartalmuk, mint nálunk termő társaiknak. Akit az is érdekel, hogyan lesz a szőlőből aranyló moseli bor, illetve milyen szőlőprést alkalmaztak a rómaiak, sétáljon fel a szabadtéri kiállítás színhelyéül szolgáló szőlődombra, ahol lépésről lépésre szemléltetik e nemes műveletet.

Jóllakottan vettünk búcsút vendéglátónktól, és elindultunk esti szállásunkra, egy trier-i hotelbe. Már sokat hallottam Trier szépségéről, és nem kellett csalódnom. Az Augusta Treverorum néven alapított város római kori romjaival, a Moselen ringatózó hajókkal és uszályokkal, piacterével tényleg gyönyörű. Reggel kipihenve vágtunk neki a város felfedezésének. Megcsodáltuk a hatalmas Porta Nigra (Fekete Kapu) épületét, sétáltunk a Kaiserthermen (Császárfürdő) labirintusnak ható folyosóin, és meghallgattuk, hogyan terjed a hang még a mai napig is az Amphitheater (amfiteátrum) kör alakú terének közepére állva.

Az ebédet a Liebfrauenkirchével szemben lévő hangulatos étteremben költöttük el. A várost behálózzák a földalatti borospincék, az étterem alatt is volt egy, kérésünkre meg is nézhettük. A kellemetlen időjárás ellenére egy moseli sétahajózásra vállalkoztunk, így is méltó záróakkordjaként utunknak. A Kissé hűvösre
sikeredett hajózás után elindultunk vissza Kastellaun irányába, de már nem a Mosel partján. Sofőrünk mindenképpen meg akarta mutatni kedvelt szülővárosát, Idar-Obersteint.

Nem bántuk meg. A város a környék hegyeiben rejlő féldrágakövek kitermeléséből és értékesítéséből él. A központban egymás hegyén-hátán állnak a köveket árusító boltok, olyan, mintha egy ékszerdoboz belsejében sétálgatnánk.

Kastellaun hotelében fejedelmi vacsorával vártak bennünket. Egyetlen tévedés esett csupán: vacsoránkhoz francia bort kínáltak. Persze mi nem hagytuk magunkat, így utolsó németországi vacsoránkat is moseli bor zárta.

Szöveg: Kiss Györgyi
http://www.utazasinfo.hu