Egy nap, mikor elsős voltam a gimiben,egy srácot láttam az osztályomból hazafelé gyalogolni. Kyle-nak hívták. Úgy tűnt, mintha az összes könyvét cipelte volna. Azt gondoltam magamban: „miért vinné haza valaki az összes könyvét pénteken? Biztos egy eminens.” Kellemes hétvégét terveztem ( bulik és focimeccsek a haverokkal), így hát megráztam a vállamat, és tovább mentem.Ahogy sétáltam, láttam, hogy egy csapat fiú közeledik felé. Odafutottak hozzá, kiverték a könyveit a kezéből, és elgáncsolták, úgyhogy teljesen piszkos lett a ruhája. A szemüvege elrepült, és körülbelül 3 méterre a füvön landolt. Felnézett, s a szeme kimondhatatlan szomorúságot tükrözött. Odasiettem hozzá, és ahogy a szemüvegéért kúszott, könnyeket láttam a szemében. Ahogy átnyújtottam a szemüvegét vigasztalni próbáltam: „Azok a srácok csirkefogók, igazán büntetést érdemelnének.” Rám nézett és így szólt: „Köszönöm.”Hatalmas mosoly ragyogott az arcán. Azon mosolyok egyike volt, amely igazi hálát tükrözött. Segítettem neki felszedni a könyveit és megkérdeztem, hol lakik. Kiderült, hogy nem messze tőlem. Furcsa volt, hogy soha nem láttam errefelé eddig, mire azt válaszolta, magántanuló volt. Soha nem barátkoztam magántanulóval ezelőtt.Egész hazafelé úton beszélgettünk, segítettem vinni a könyveit. Igazán aranyos srácnak találtam.Megkérdeztem, hogy akar-e szombaton velem és a barátaimmal focizni, ő igent mondott. Egész hétvégén együtt voltunk, és minél inkább megismertem Kyle-t, annál jobban megszerettem őt, akárcsak a barátaim.Eljött a hétfő reggel, és Kyle ugyancsak hatalmas könyvcsomaggal igyekezett az iskola felé. Megállítottam, majd így szóltam: „Hé, fiú, igazán komoly izmaid lesznek, ha minden nap egy rakás könyvvel cipekedsz!” Ő csak mosolygott és átadta a könyvek felét nekem.A következő négy évben Kyle és én a legjobb barátokká váltunk. Amikor végzősök lettünk, mindketten a főiskolán kezdtünk gondolkodni. Kyle Georgetown döntött, én Duke-ba készültem. Tudtam, hogy mindig barátok leszünk és a távolság soha nem fog gondot okozni. Ő orvosnak készült, nekem pedig, jó esélyeim voltak a fociösztöndíjra. Kyle mondta a búcsúbeszédet az osztályunkból. Állandóan azzal húztam, hogy eminens. Nagyon örültem neki, én nem tudtam volna oda kiállni és beszélni.Eljött a várva várt nap. Kyle-t figyeltem. Nagyszerűen festett. Egyike volt azoknak a srácoknak, akik önmagukra találtak a gimnázium évei alatt. Az arca kikerekedett és valóban jól állt neki a szemüveg. Sokkal több randevúja volt, mint nekem. Néha tényleg féltékeny voltam rá.Ez is egy ilyen nap volt. Láttam rajta, hogy ideges a beszéde miatt. Szóval barátságosan hátba veregettem és bátorítottam: „Hé, fiú, nagyszerű leszel.” Ugyanolyan hálásan nézett rám, mint akkor és mosolygott: „Köszönöm.”-mondta. Ahogy nekifogott a beszédének, megköszörülte a torkát és belekezdett.„Nagyszerű alkalom ez most arra, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik átsegítettek ezeken az éveken. A szüleinknek, a barátainknak, a testvéreinknek, talán az edzőnek, de legjobban a barátainknak. Azért vagyok most itt, hogy elmondjam nektek azt, hogy barátja vagy valakinek, a legnagyobb ajándék, amit csak adhatsz neki. Most elmondok egy történetet.”Csak figyeltem a barátomat és hitetlenkedve hallgattam, ahogy elmondja a legelső napot, amikor találkoztunk. Azt tervezte, hogy véget vet az életének a hétvégén. Elmondta, hogy kipakolta az öltözőszekrényét, hogy az anyukájának később ne kelljen megtennie, és az egészet összeszedte és vitte haza.Ekkor rám nézett és kicsit elmosolyodott.„Hála az égnek, megmenekültem. Megmentett a barátom attól, hogy megtegyem a kimondhatatlant.”Hallottam, hogy csodálkozással teljes moraj fut végig a tömegen, ahogy ez a jóképű és népszerű srác leggyengébb pillanatáról beszélt nekünk. Láttam, ahogy az édesanyja és édesapja engem néznek és ugyanazzal a hálás mosollyal mosolyognak rám. Egészen addig a pillanatig, nem fogtam fel annak a mélységét.Soha ne becsüld alá a cselekedeteid erejét. Egy picinyke gesztussal, mozdulattal megváltoztathatod egy ember életét. Vagy jobbá, vagy rosszabbá....

 „Barátok olykor angyalok, akik felsegítenek bennünket, ha úgy tűnik, hogy szárnyaink már nem képesek repülni!!!”