Komárom Magyarország egyik soha nem gyógyuló
sebe. Egyike a történelem által félbetépett városoknak, ezért aztán
múltja szorosan összeforr a Duna bal partján, szlovák területen fekvő
Komárnóéval.
Komárnó és a régen Újszőnynek nevezett
magyarországi városrész egészen a trianoni békeszerződésig Komárom néven
egy város volt. A nagyhatalmi osztozkodások, háborúk és azok
következményei miatt azonban mára éles, valódi határvonal vágja ketté,
és osztja két külön városra az egykor egységes Komáromot. Két külön
jelen, ami közös múltban gyökerezik. Ma ezt az egykori összetartozást
csupán a Dunán átívelő Erzsébet híd szimbolizálja.
Komárom
a találkozások városa: ide fut össze a Bakony, a Gerecse és a Vértes
hegység összes útja, a közeli folyókat kísérő utak és az M1-es
autópálya, valamint számos egyéb főút. Itt találkozik a Csallóköz, a
Komárom-esztergomi síkság és a Mátyusföld. Valódi metszéspont ez, vagy
még inkább maga az origó. Ennek a szerencsés földrajzi helyzetnek
köszönhetően Komárom mindig is gazdasági és kereskedelmi központnak
számított. Stratégiai szerepe miatt a történelem során a város többször
kényszerült megvédeni magát. Ezért aztán már a tatárjárás előtti időkben
föld és fa erődrendszerrel vették körül, melyet később kő védművel
helyettesítettek, aztán többször átalakították, megerősítették.
Az
idők során aztán egy pillanatra Komáromra figyelt egész Európa. Amikor
I. Ferenc Napóleon elől ide menekült, Komáromból egy csapásra birodalmi
központ vált. Akkor nyerte el a város az "erődök városa" címet. Az
1848-as Szabadságharc leverése után az osztrákok tovább építették az
erődrendszert. Nagyszabású építkezések kezdődtek, melynek első komoly
állomásaként 1871-ben elkészült a Monostori Erőd. Ezután további hat
évre volt szükség, hogy a védelmi rendszer kiegészüljön az Igmándi
Erőddel. Így azonban már készen volt a mű.
A
Monostori Erőd Közép-Európa legnagyobb újkori erődjének számít. Korának
legkorszerűbb technikáját alkalmazták a megépítésénél, ám mire
elkészült a villámgyorsan fejlődő haditechnika túlhaladta, és szinte már
elavultnak számított. Kőből faragott falai és bástyái óriási belső
udvart zárnak körbe. Az erőd alatt egy hangyaboly járataihoz hasonló
kazamatahálózat húzódik. Az építmény alkalmas volt a fegyverek
tárolására, a katonák kiképzésére és a sérültek ápolására is. Igazi
kalandtúra végigbóklászni az erőd összes félhomályos folyosóján, dohos
pincéjén, büszke várfalán, keskeny lépcsőjén és hátborzongató
kazamatáján. A falakból áradó szag, az elszórtan meredező ágyúk és
lőrések felidézik a régmúltat: olyan, mintha előttünk gyakorlatozna a
sok száz huszár, és szinte látjuk, amint az ártéri erdők fái közül
előtör az ellenség.
Egyelőre csupán kiállításként (Kenyérmúzeum,
Várak, korok, katonák kiállítás), valamint kulturális események
helyszíneként üzemel ez a rendkívül hangulatos hely, de a városvezetés
felismerte, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségeket rejtenek ezek az ódon
várfalak: valódi kalandparkká, nyüzsgő idegenforgalmi központtá
alakítható.
Természetesen, érdemes ellátogatni az
erődrendszer másik két tagjához is (Csillag Erőd, Igmándi Erőd). Persze
az erőd-túra után sem kell unatkoznunk Komárom belvárosában! A főtéren
megtekinthetjük az 1747-ben épült református templomot, vagy a város
egyik legrégebbi házának számító, egykor postakocsi-állomásként működő
épületet. Aki szereti a múzeumokat járni, az sem fog csalódni: gazdag
felhozatalból válogathat.
Ha egyszer felkerekedünk és ellátogatunk az
északi határrészhez, Komárom városához, mindenképpen lépjük át a határt,
és nézzük meg Komárnót is! A két "fél város" ugyanis, csak együtt
mutatja meg eredeti valóságát, csodáját.
http://youtu.be/JDmoVXfYups
http://www.youtube.com/watch?v=JDmoVXfYups&feature=youtu.be
Kommentáld!