Földünk még manapság is számtalan titkot rejt előlünk – a régészek, tudósok naponta fedeznek fel régi-új csodákat. Cikksorozatunk az ókori világ hét legmonumentálisabb alkotását övező rejtélyek nyomába ered.

Antipatrosz neve keveseknek cseng ismerősen, pedig ő volt az a föníciai krónikás, aki Kr. e. 2. században lejegyezte és a „csoda” jelzővel illette a hét legismertebb ókori építményt. Bár a remekművekből mára többnyire csak romok maradtak, történetük máig él. Úgy tartják, ahhoz, hogy jelenünket megértsük, múltunkat is meg kell ismernünk. Így hát dőljünk hátra egy percre, és figyeljünk arra, amit a régi idők mesélnek nekünk.

Szemirámisz függőkertje

Élt egyszer réges-régen - időszámításunk előtt feltehetően 600 évvel - egy Amüthisz nevű királylány. Apja a médek uralkodója volt, birodalma a Kaszpi-tengertől délnyugatra elterülő szemkápráztató hegyvidéken helyezkedett el. Egy napon a lányt férjhez adták Nabukodonozorhoz, a babiloni királyhoz, a két nemzet szövetsége érdekében. Így a pár hamarosan Mezopotámiába költözött. A sivatagos, kopár környezet elszomorította Amüthisz szívét. Nabukodonozor nem állhatta tétlenül a dolgot: hogy felvidítsa kedvesét, elhatározta, hogy odavarázsolja neki régi hazája egy darabkáját. Gyönyörű függőkertet építtetett, hogy megörvendeztesse a lányt. A lépcsőzetesen emelkedő teraszokra rózsát, gránátalmát, fügét, diót, mandulát és vízililiomot, és temérdek fát telepítettek, hogy minél jobban hasonlítson Amüthisz páratlan szépségű otthonára.
És hogy miért pont Szemirámiszról nevezték el a kertet? A hölgy mitikus személy; a monda szerint babilóniai királynő volt, kinek történetét Diodórosz és Hérodotosz is lejegyezte. Szemirámisz nem csak szépséges és okos, de talpraesett és harcedzett nő is volt. Hadjáratai során a meghódított területeken mesterséges magaslatokat, palotákat emeltetett, kerteket alakított ki, szökőkutakat építtetett. A legenda szerint Babilon városát is ő hozta létre. Végül szomorú sorsra jutott: saját fia tervezett ellene merényletet, és ő, hogy elkerülje a küzdelmet, galambbá változott, és elrepült. 

A valóságban nem tudni, hogy a csodálatos építmény létezett-e egyáltalán. Maga a „függőkert” elnevezés valószínűleg a görög vagy latin terasz ill. balkon szavak félrefordításából ered. Beszámolók alapján következtethetünk a mesterséges, növényekkel befuttatott „hegy” kinézetére. Sztrabo görög filozófus és történész így ír róla: „A kert egymásra épülő árkádos teraszokból áll és szögletes pilléreken nyugszik. Építőanyaguk szárított tégla és aszfalt. A legfelső emelet lépcsőzetesen lejt, oldalában vízkiemelők működnek. A vizet az Eufráteszből emelik ki az erre a feladatra kijelölt emberek.” Ettől eltér Diodórosz leírása, aki szerint az öntözőrendszer egy boltozat alatt húzódott meg. A kétféle dokumentáció kevés dologban egyezett, ám néhány azonos információ alapján így is magunk elé varázsolhatjuk a kert képét. Ma úgy képzelik, az alapot egy négyszög adta, melynek területe a szintek számával fordított arányban csökkent. Boltozatok, oszlopok rengetegéből álltak az egyes épületrészek, belül pedig királyi termek helyezkedtek el. A szint első rétegét kőből rakták ki, erre jött az aszfalt, ezen egy szigetelésre szolgáló ólomlap feküdt, majd a vastag talajréteg következett. Több hasonló épületet is emeltek akkoriban, melyek például az ókori Perzsia területén többé-kevésbé romos állapotban, de még manapság is léteznek.  

Robert Koldewey német archeológus 14 évig végzett ásatásokat Babilon feltételezett helyén, Észak-Irakban. 1899-ben felszínre került a külső és belső városfal, Bábel tornyának alapjai, Nabukodonozor palotájának romjai, valamint egy széles út, mely a város központján haladt át. Rábukkant egy pincére is, 14 boltíves mennyezetű szobával, ami feltehetően a függőkert maradványa lehetett.

Szerző: Hidvégi Brigi

http://www.exploreronline.hu