Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig
 jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani.. Ha valaki
megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta:
- Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem.
 Született optimista volt. Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt,
Sándor azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie.
 Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és
 azt mondtam:
- Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy
 csinálod ezt?
 Sándor azt válaszolta:
 - Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: Két lehetőséged van.
 Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni. Minden
 alkalommal,ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője
 legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle. Minden alkalommal, ha
 odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, Elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam.
 - Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű. szóltam közbe.
 - De, egyszerű. - mondta Sándor , az élet csupa választási
 lehetőségből áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző
 helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a
 hangulatod. A mottóm: te döntöd el,hogy hogyan éled az életed.
 Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később elhagytam a
 Vagongyárat, hogy önálló legyek. Szem elől tévesztettük egymást, de
gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek. Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor
 meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát.
 Azt válaszolta:
 - Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?
 Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy MI játszódott le benne a baleset
 pillanatában.
 - Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki
 pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem,
 emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy
 meghalok.
 - Féltél? Elvesztetted az emlékezeted? - akartam tudni.
 Sándor folytatta:
 - Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy
 jól vagyok. De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és
nővérek arckifejezését, ami azt jelentette: 'Halott ember.' És Tudtam,
 hogy át kell vennem az irányítást.
 - Mit csináltál?- kérdeztem tőle.
 - Nos mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy
 allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam. Az orvosok és a
 nővérek csendben várták a válaszom. Mély levegőt véve visszaordítottam:
 - A gravitációra!
 Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik:
 - Az életet választottam. Tehát úgy operáltak meg, mintha élő lennék
 és nem halott.
 Sándor a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de
 csodálni való hozzáállásával is. Tőle tanultam meg, hogy mindennap
 lehetőségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése
 minden. Ezért NE aggódj amiatt, MI lesz holnap. Mindennap van elég,
 ami miatt aggódhatsz. És a ma AZ a holnap, ami miatt tegnap aggódtál.