Várnai Zseni: Szolgálj szívem

Csak kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudom, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam, eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy- völgye lágyan kisimul,
csak este ha ágyba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kitartás, - kipp-kopp... pontosan,
holnap sikerül megint biztosan,
a félúton, szívem jaj meg ne állj
kipp- kopp... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki oda jut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg- megállok s felfohászkodom;
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, meg egy erős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

Válasz

Konsztantyin Szimonov: Várj reám
Várj reám s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom,
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap,
várj, ha nem vár senki ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök,
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak róla már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár -
...szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó, átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
"Szerencsés legény."
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.

Válasz

Madách Imre : Veszélyes játék

Egész világ hódolt, leányka,
S te mindenkit kigúnyolál,
Azt hitted, ez adó megillet,
S nincs senki, aki ellenáll.
Bosszankodál, hogy egyedűl én
Maradtam néma és hideg.
Több-több kacérság bájaidra
Még több ragyogványt hintenek.
Erősebb vért kellett nekem most,
Neked hegyesb nyíl kelletett
Így folyt köztünk, így folyt sokáig
A harcjáték, az ütközet.
De jaj, ki a szív érzetével
Szentségtörő játékot űz!
Veszélyes az, mint a lepkének,
Melyet körülrepűl, a tűz.
Addig hódítgatál cselekkel,
Hogy meghódoltál, kis hamis,
S ez nékem olyan jól esett, hogy
Tiéd vagyok most magam is.

Válasz

Gabriel García Márquez: Búcsú az élettől

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené,
hogy én csak egy rongybábu vagyok,
és még egy kis élettel ajándékozna meg,
azt maximálisan kihasználnám.

Talán nem mondanék ki mindent,
amit gondolok,de meggondolnám azt,
amit kimondok.

Értéket tulajdonítanék a dolgoknak,
nem azért, amit érnek,
hanem azért, amit jelentenek.

Keveset aludnék,
többet álmodnék
hiszen minden
becsukott szemmel töltött perccel
hatvan másodperc fényt veszítünk.

Akkor járnék, amikor mások megállnak,
és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.

A férfiaknak bebizonyítanám,
mennyire tévednek, amikor azt hiszik,
az öregedés okozza a szerelem hiányát,
pedig valójában
a szerelem hiánya okozza az öregedést!

Szárnyakat adnék egy kisgyereknek,
de hagynám,
hogy magától tanuljon meg repülni.

Az öregeknek megtanítanám,
hogy a halál nem az öregséggel,
hanem a feledéssel jön.

Annyi mindent tanultam tőletek, emberek...

Megtanultam,
hogy mindenki a hegytetőn akar élni,
anélkül hogy tudná,
hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.

Megtanultam,
hogy egy embernek csak akkor van joga
lenézni egy másikra,
amikor segítenie kell neki felállni.

Annyi mindent tanulhattam tőletek,
de valójában már nem megyek vele sokra,
hiszen amikor betesznek abba a ládába,
már halott leszek.

Mindig mondd azt, amit érzel
és tedd azt, amit gondolsz.
Mindig van másnap,
és az élet lehetőséget ad nekünk arra,
hogy jóvátegyük a dolgokat.

Senkinek sem biztos a holnapja,
sem öregnek, sem fiatalnak.
Lehet, hogy ma látod utoljára azokat,
akiket szeretsz.

Ezért ne várj tovább, tedd meg ma,
mert ha sosem jön el a holnap,
sajnálni fogod azt a napot,

amikor nem jutott időd
egy mosolyra,
egy ölelésre,
egy csókra,

és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz,
hogy teljesíts egy utolsó kérést.

Tartsd magad közelében azokat,
akiket szeretsz,
mondd a fülükbe,
mennyire szükséged van rájuk,

szeresd őket és bánj velük jól,
jusson időd arra, hogy azt mondd nekik:
"sajnálom",
"bocsáss meg",
"kérlek",
"köszönöm".

Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért.
Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek,
mennyire fontosak neked!

Válasz

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

Válasz

Juhász Gyula :
Consolatio

„ Nem múlnak Ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként . „

Válasz

Kányádi Sándor:Valami készül

Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap,
és úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:
Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.

Válasz

Aranyosi Ervin: Az igazi gazdagság

Mi is a gazdagság? Nagy vagyon, sok ékszer?
Fel lehet-e fogni földhöz ragadt ésszel?
Mi az élet célja? Kincseket szerezni?
Eldugni más elől, hogy ne lássa senki?
Úgy hiszem, világunk sokkal szebb hely volna,
ha az ember léte nem a pénzről szólna,
nem gebedne bele senki a munkába,
s nem az “élne csak jól”, kinek lóg a lába.

A gazdagok szerint csak az a sikeres,
aki éjjel nappal milliókat keres.
S lám, ami a furcsa, a szegény is hiszi,
hogy majd sok munkával biztos sokra viszi.
Még a gyermeknek is folyton azt tanítja,
hogy a szép életnek tanulás a nyitja.
Ám aki dús gazdag, inkább mást tanácsol,
nem a tudós gazdag, – az, aki harácsol.

Nem kell megszakadni, sem a szánkat tépni,
mások hátán egyre magasabbra lépni!
Mikor magasan vagy, lezuhanni könnyebb,
mindent elveszítve hullhat majd a könnyed.
Hát mi a gazdagság? Nézzük józan szemmel!
Mikor felszabadult, és boldog az ember.
Az öröm forrása a szívünkből fakad,
sok-sok szeretettel tedd gazdaggá magad!

Tégy az emberekért, alkoss szebb világot,
műveld meg a földed, nevelj szép virágot!
Engedd, hogy mindenki úgy tegye a dolgát,
hogy megmutathassa jóember mivoltát!
Használja fel bátran fénylő tehetségét,
ne szorongva várja a munkaidő végét.
Mutassa mindenki, hogy mire is képes,
mihez van tudása, mihez kedvet érez.

Nem is tanítanék haszontalan dolgot,
elvont tudománytól egy gyerek sem boldog.
Olyat tanítanék, mihez kedvet érez,
ami közel állhat alkotó szívéhez.
A monoton munkát végezzék a gépek!
Robot robotoljon, ne rabszolga népek!
Az ember alkosson, szívét beleadva,
s lelje csak örömét a szép feladatban.

S aki alkotni tud, az tanítson mást is,
s olyan adja tovább eztán a tudást is,
mert csak egy módon tud fejlődni az ember,
ha megnyitja lelkét, s így él, szeretettel.
Hát, mi a gazdagság? Nehogy elfelejtsem,
a szép gondolatot sötét kútba ejtsem!
Bizony a gazdagság ma is azt jelenti,
ha egymásért élünk és nem ural senki.

Gazdagság az idő, s nem mérhető pénzben,
mikor a munkámban örömömet érzem,
látom kezem alatt új életre kelni,
s hagynak teremteni, szépen remekelni.
Azt, amit teremtek, szívből adom másnak,
jövőnek alkotok, nem az elmúlásnak.
Adok is, kapok is, s közösen használjuk,
egymásért teremtve angyalokká váljunk!

Az igaz gazdagság ott van a családban,
a közös percekben, békés boldogságban,
szeretet vízében merítkező szívben,
lélek-szivárványként oltalmazó ívben.
Megnő gazdagságunk mikor kiterjesztjük,
mikor nemzetünket magunk köré vesszük,
így alkotva népet, egy nagyobb családot,
gazdagítva ezzel ezt a szép világot.

Válasz

Várnai Zseni: Nem volt hiába semmi sem…

Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Acélkerék is megkopik,
Hogyha szüntelen csak forog.
Kopik, kopik, de fényesül,
Nem fogja be a rozsda sem,
Csiszolja minden mozdulat,
S forog, forog ezüstösen.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Nem adnak ingyen semmit ám,
Voltak keserves napjaim,
És rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő,
Bizony egyet-mást tenni kell,
Legalább így az életem
Nem múlt el csip-csup semmivel.

Ránézek nagy fiamra, és
Egyszerre oly üde vagyok,
Hogy a szemem harmatgyöngyös,
Hajnali rét gyanánt ragyog,
S leánykám, mint a Március,
Rügyekbe zárt kölyöktavasz…
Őt nézem és bimbókorom,
Újra fölöttem sugaraz.

Nem siratom tűnt éveim,
Hiszen az idő úgysem áll,
Csak aki meddőségekben élt,
Azé a vénség, rút halál.
Szánom az inyenc élvezőt,
Csömörnél mása nem marad,
Koldus, ki mit sem áldozott,
S nem gyűjtött mást, csak aranyat.

Igaz kicsit fáradt vagyok,
Nehéz a toll is néhanap,
De a lehalkult szívverés
Fiam szívén erőre kap,
Szépségem múlik – nem sírok,
Leánykám arcán tündököl,
Szinte sok is, e két gyerek,
Mily roppant kincset örököl.

Nem volt hiába semmi sem,
Bár néhanap békétlenül
Lázongtam, hisz’ nem tudtam én,
Hogy ürmöm mézzé édesül…
Sokat fizettem? Nem tudom,
Hiszen mindennek ára van…
Ezerszer újra kezdeném
Alázatosan, boldogan.

Válasz

Aranyosi Ervin
Ha sírni volna kedved...

Ha sírni volna kedved,
csak engedd el magad,
ne leljen gátra benned
elomló könnypatak.
A könny csak lélekforrás,
múltad tisztítja meg.
Napfényt vetít, ahol más,
fájó árnyék lebeg.

Ha sírni volna kedved,
oldódj nyugodtan fel.
Engedd szabadon szíved,
hisz többet érdemel.
Ne tartson vissza semmi,
belül legyél szabad!
Akarj boldogabb lenni,
szabadítsd fel magad.

Ne zabolázd a lelked,
dúljon, mint tenger ár!
Ami fáj, elfelejted,
legyen hát vége már!
Zokogj, ordítsd világgá
szíved fájdalmait.
Szelídítsd gyertyalánggá
a máglya lángjait!

Nevetve és sikoltva,
vulkánként törjön fel!
Lelkedben lázat oltva,
lazán ömöljön el!
Menekül mind, mi bántott,
észt vesztve elszalad.
Vesd le mint rossz kabátot,
csak engedd el magad!

S ha magadból kiadtad,
lelked elcsendesül.
Szívedre írként hathat,
s üres vagy legbelül...
Zord felhők tovakúsztak,
már látod a Napot,
a kínok messze úsztak,
szemed ismét ragyog.

Borúra napsütés jön,
szeretet, béke vár.
Engedd, hogy tündököljön
szép szemed fénye már.
Szádon mosoly ragyogjon,
tükrözze a napot,
vigyázz, hogy ki ne fogyjon,
- amit adsz, azt kapod!

Ha tiszta már a lelked,
ha két szemed ragyog,
a jók így ünnepelnek,
- a lélekben nagyok.
Lásd szebbnek a világod,
láss meg minden csodát.
Szép napod legyen áldott,
nyíltan lépj csak tovább...
2012. augusztus 7.

Válasz